Akár 50 ezer eurós támogatást is kaphatnak a fiatal gazdák

Akár 50 ezer eurós támogatást is kaphatnak a fiatal gazdák

Fotó: Boda L. Gergely

Az eddigi legnagyobb vidékfejlesztési támogatásra számíthatnak idén a gazdák. A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Mi­nisztérium államtitkára, George Tur­toi tájékoztatása szerint a februártól benyújtható támogatási igénylések keretében kiemelt fontosságot tulajdonítanak az üzemszerű farmokat alapító fiataloknak.

Bakó Zoltán

2015. január 29., 15:562015. január 29., 15:56

„Ebben az évben, amikor az igénylések benyújtása elkezdődik, rendelkezni fogunk a múlt évi maradék pénzekkel, az idei költségvetésbe foglaltakkal, de még a 2016-os előirányzott összegek egy részével is, így ez az év lesz pénzben a leggazdagabb” – mondta a napokban az államtitkár.

A fiatal farmerek korábban alkalmazott támogatásától eltérően, idén a szubvenció összege elérheti az 50 ezer eurót. Ezt két részletben fizetik majd ki a farmot létrehozó, 40 év alatti gazdának: az első részletben az összeg 80 százalékát kapja meg előlegként, a következő három vagy öt év folyamán (a növénykultúra függvényében) a fennmaradó 20 százalékot.

E tekintetben még nincs végleges felosztási mód, az Európai Unióval folytatott tárgyalásokat még nem zárták le. A minisztérium ötéves időszakot ajánlana, de azzal a könnyítéssel, hogy a támogatott gazda két év után is jöhetne a maradék 20 százalékért, amennyiben az üzemtervet ennyi idő alatt teljesíti.

A második részlet átvételéhez bizonyítani kell, hogy az előlegként kapott pénz legalább 20 százalékának megfelelő értékben eladott a megtermesztett terményből. Egy másik változás, hogy a támogatott fiatal gazdának azon a településen kell laknia, ahol a farm működik – ez eddig nem volt feltétel. Még ez sem biztos, ám az Európa Tanács vélekedése szerint ezt feltételként kellene szabni a támogatás odaítélésekor – közölte az államtitkár.

Még nem véglegesek tehát a támogatás odaítélésének kritériumai, de nagy vonalakban a következőkre kell számítani: a területek, parcellák tagosítása, és az is biztos, hogy mezőgazdasági szakmai ismeretekkel kell rendelkeznie az igénylőnek.

Érvényesülni fog az ágazati prioritás elve is. Az állattenyésztésben elsőbbséget élvez a szarvasmarha-, juh-, kecsketenyésztő, a méhész, a növénytermesztésben a zöldségtermesztő, ültető- és vetőanyag-előállító, gyümölcstermesztő és magtermesztő.

Figyelembe veszik ugyanakkor a terület mezőgazdasági potenciálját is, amikor a támogatás odaítéléséről döntenek. Ha valaki gyümölcstermesztő farmot akar létrehozni egy olyan vidéken, ahol a gyümölcstermesztés számára nem megfelelők a földrajzi-pedológiai és környezeti feltételek, nem kapja meg a támogatást. Igényelni következésképpen olyan környezetben érdemes, ahol hagyománya vagy potenciálja van az illető mezőgazdasági tevékenységnek.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2023. április 21., péntek

Magyar Lóránd: a kormányzati és uniós források mind a gazdák fejlődését szolgálják

Az elmúlt egy hónapban több gazdafórumon vett részt Erdélyben, Partiumban Magyar Lóránd parlamenti képviselő, mezőgazdasági szakpolitikus, ahol a gazdálkodóknak az őket érintő támogatásokról beszélt.

Magyar Lóránd: a kormányzati és uniós források mind a gazdák fejlődését szolgálják
2023. március 17., péntek

Csődhelyzetbe hozza a romániai termelőket az olcsó ukrán gabona

Nehéz helyzetbe hozta a romániai termelőket az országba érkező, olcsó ukrán gabona, mivel csak önköltségi ár alatt tudják értékesíteni tavalyi gabonakészleteiket, figyelmeztet Dan Motreanu nemzeti liberális EP-képviselő.

Csődhelyzetbe hozza a romániai termelőket az olcsó ukrán gabona
2023. március 17., péntek

Nagy a csúszás, megannyi nehézség ígérkezik a nyárra várható uniós pályázati idényben

A mezőgazdasági minisztérium bejelentése szerint júniustól indul az agrárpályázatok szezonja. A Krónikának nyilatkozó pályázatelbíráló szakember arra inti a gazdákat, hogy a kiírások megjelenésekor nagyon figyelmesen olvassák el a pályázati feltételeket.

Nagy a csúszás, megannyi nehézség ígérkezik a nyárra várható uniós pályázati idényben
2023. március 13., hétfő

Az erőltetett villanypásztor helyett radikálisabb megoldásokat sürgetnek a vadkárok megfékezésére

A romániai mezőgazdaság örökzöld témája a vadkár. A medve, a farkas és a vaddisznó szaporodó kártételét megelégelték a gazdák. A Krónika által megkérdezett szakember szerint ha a védett vadak miatt az ország mezőgazdasága hatalmas károkat szenved.

Az erőltetett villanypásztor helyett radikálisabb megoldásokat sürgetnek a vadkárok megfékezésére
2023. március 12., vasárnap

Mérában kitartanak a ,,szeszélyes” bivalyok mellett

A kalotaszegi falvak közül Mérában tartják a legtöbb bivalyt, a Kolozsváron piacoló állattartók tejtermékeire nagy a kereslet. Az apadó állatállomány azonban a csökkenő európai uniós támogatással magyarázható. Néhány mérai bivalytartó gazdánál jártunk.

Mérában kitartanak a ,,szeszélyes” bivalyok mellett
2023. március 10., péntek

Elkezdődött az idei öntözési szezon, Aranyosszéken is felújítják a csatornát

A talajavító hatóság Olténiában indította el az idei öntözési szezont. A várható szárazságra készülő szakminisztériumnak azonban továbbra sincs elegendő forrása az irrigációs rendszerek újjáépítésére.

Elkezdődött az idei öntözési szezon, Aranyosszéken is felújítják a csatornát
2023. március 08., szerda

Kalotaszegről, a Mezőségről és Aranyosszékről várnak hagyományos recepteket

Hagyományos közép-erdélyi étel- és süteményrecepteket gyűjt a Pro Agricultura Egyesület, a beküldők között díjakat sorsolnak ki.

Kalotaszegről, a Mezőségről és Aranyosszékről várnak hagyományos recepteket
2023. március 07., kedd

Lesz bárányhús, de milyen áron?

Petre Daea mezőgazdasági miniszter szerint húsvétra lesz elegendő bárányhús elérhető áron. A tárcavezető kijelentésének azonban ellentmondanak a termelők, akik szerint idén is drága lesz a húsvéti ínyencség.

Lesz bárányhús, de milyen áron?
Lesz bárányhús, de milyen áron?
2023. március 07., kedd

Lesz bárányhús, de milyen áron?

2023. március 07., kedd

Júniusban jelennek meg az első agrárpályázatok, a fiatal gazdák finanszírozása nem igényel önrészt

Utolsó előtti állomásához érkezett a mezőgazdasági minisztérium pályázati útmutatója. A Krónikának nyilatkozó Barabási Antal Szabolcs államtitkár elmondta, a csomagot áprilisban bocsátják közvitára. Az új idényben is kiemelten kezelik az ifjú gazdákat.

Júniusban jelennek meg az első agrárpályázatok, a fiatal gazdák finanszírozása nem igényel önrészt
2023. március 05., vasárnap

Kivitelezhetetlen uniós elképzelés, hogy 2030-ra kétharmaddal csökkenjen a húsfogyasztás

Az Európai Bizottság 2030-ig 71 százalékkal akarja csökkenteni a tagállamok húsfogyasztását. Petre Daea mezőgazdasági miniszter szerint a brüsszeli elképzelés kivitelezhetetlen.

Kivitelezhetetlen uniós elképzelés, hogy 2030-ra kétharmaddal csökkenjen a húsfogyasztás